3. Rész - Csalódás

                                                                Bízni az emberekben

Reggel mosolyogva nyitottam ki a szemeim. Egy jó ideje nem aludtam ilyen jól, sőt, ha nem fájt volna semmim, ez lett volna a legpihentetőbb alvásom. Pislogtam párat, majd alaposabban körbenéztem. Yoongi nem volt már mellettem, azt reméltem, hogy biztos csak a konyhában van, vagy ilyesmi. Vártam pár percet, de a lakásban néma csend volt. Elment. De miért hagyott itt? Mit csináltam megint? Én tényleg nem tudom, mit kéne csinálnom, hogy legalább beszélgetni tudjak vele. Annyira csalódott lettem. Miért kellett elmennie? Azt hittem, egy kicsit még itt marad beszélgetni. Meg egyébként is tegnap este azt beszéltük, hogy reggel megnézi a sebeimet meg ilyenek.. Nem mintha arra várnék vagy ilyesmi.. De azért jó lett volna. Úgy néz ki, hogy ma is egyedül leszek. Lassan megpróbáltam felkelni, mindenem sajgott. Nem is értem Yoongit, hogy állhatott egyáltalán szóba azzal a sráccal. Tegnap a kocsiban Namjoon azt mondta, neki tudnia kellett volna, hogy Jimin ezt fogja tenni velem. Sőt, ha jobban belegondolok, tegnap Yoongi is mondta, hogy örüljek, hogy ennyivel megúsztam, tehát ő tényleg tudott erről. De ha tudta..akkor miért? Miért hagyta, hogy megtörténjen? Már az is kínokkal jár, ha csak levegőt veszek. Hogy fogok én így bármit is csinálni? Nem bírom ki egész nap ágyban fekve..ráadásul egyedül. 
"Namjoon!"- kiáltottam fel. Majd áthívom, ő biztos ráér most. Remélem főz majd nekem valamit, kezdek nagyon éhes lenni. Amint erre gondoltam, hatalmasat kordult a gyomrom. Most már muszáj felhívnom. Körbenéztem, hátha megtalálom a telefonom. Szerencsére nem is olyan messze, az asztalon hevert. Nehézkesen ugyan, de valahogy odaszenvedtem magam. Ahogy közelebb értem, megpillantottam egy papírzsepit, amire annyi volt írva: "Sajnálom, Hobi." A szívem összeszorult. Nem is emlékszem, mikor hallottam utoljára ezt a nevet. Yoongi hívott így mindig, mikor kisebbek voltunk, ő adta nekem ezt a becenevet. Azt hittem, már elfelejtette. Ezek szerint, mégsem utál. Így viszont még jobban összezavart. Miért csinálja ezt velem? Miért nincs velem, ha nem felejtette el még ezt sem? Nem tudom, mi tévő legyek. Sóhajtottam egyet és felhívtam Namjoont. Rá biztos számíthatok ebben is. Mindig hozzáfordultam, bármi gondom volt. Hosszú ideig hallgattam azt a búgó hangot, kicsöngött. Vajon, mit csinálhat? Lehet még sincs annyi szabadideje, mint ahogyan azt először gondoltam. De ha már felálltam, akkor keresek valamit enni. Alig bírtam elvánszorogni a hűtőig, ráadásul, mikor kinyitottam, csalódottan láttam, hogy szinte teljesen üres.
"Tuti, éhen fogok halni.."- nyúltam a gyomromhoz, ami még mindig korgott, egyre hangosabban. Továbbsétáltam az ajtóhoz. Muszáj vennem valamit. Nem is értem, hogy tudok egyáltalán talpon maradni, nemhogy még járni is. De nem tehettem mást. A lépcsőhöz érve, majdnem visszafordultam, de ekkor újra éhes lettem, így nem hátráltam. Namjoon azóta sem hívott vissza, szóval valószínűleg nem akar beszélni velem vagy csak nagyon nem ér rá. De ha jobban belegondolok, megértem,hogy miért nem hívott még, nem éppen úgy viselkedtem vele, ahogy kellett volna. Mindenkit elűzök magam mellől és a végén teljesen egyedül fogok maradni. Egyedül..mint a csalók, akiket a barátaik egy idő után megunnak és többé már nem beszélnek velük. Én nem is tettem semmit.. Nem akarok ilyen ember lenni! Hiányzik. Miért nincs itt? Tudja, hogy szükségem van rá, mégis eltűri, hogy szenvedjek. Mit rontottam el? Mit?!
"Yoongi!"- szakadt ki belőlem, a hangom szinte kétségbeesett volt. Alig volt erő a lábaimban, muszáj volt leülnöm egy pillanatra. Hirtelen nagyon elszédültem, először minden homályos lett, majd elsötétült. 
"Baszki, nehogy meghalj..!- ezek a szavak visszhangoztak a fejemben, azt hittem, csak álmodom, de egyre hangosabban hallottam, míg végül kinyíltak a szemeim. Egy srácot pillantottam meg. Idegesnek látszódott a karjaimat fogta, mintha épp meg akarna rázni. Ahogy jobban megfigyeltem, rájöttem, hogy őt ismerem. Ő Jimin egyik kutyája. Bár kicsit úgy tűnt, mintha ő valójában védett volna engem. Ő mondta tegnap a többieknek, hogy álljanak már le, már elég lesz és ő kísért ki a kapun is.. De mit kereshet itt? Végignéztem rajta. Persze, hogy most is úgy nézett ki, mint akit stylistok öltöztettek volna. Nem is értem, hogy csinálja. Megpróbáltam felülni. A fejem úgy fájt, tuti bevertem. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ráadásul mindenem elkezdett sajogni. Szuper. Most hogy fogok kaját venni?!
"Hé minden oké?"- kérdezte. Innen nézve ő egész rendesnek tűnt. De vajon miért van Jiminnel..? Még mindig nem tudom felfogni, miért olyan nagy szám az a srác. De ha már itt van, hátha tőle megtudhatok valamit. Hátha tudja, hol van Yoongi.
"Téged már láttalak.."- hunyorogtam és egészen közel hajoltam az arcához. Látszólag meglepődött, nem is csodálom, túl nagy lendülettel mozdultam felé és ha nem kap el, lehet, lefejelem. 
"Vigyázz már!"- mordult rám. Na az ő hangja tényleg mély. Még talán Namjoonénál is mélyebb.
"Mit keresel itt..umm.."- próbáltam úgy tenni, mintha tudnám a nevét. Az volt a tervem, hogyha kedves leszek vele, akkor majd ő is biztos ugyanígy fog viselkedni. 
"Taehyung vagyok."- mutatkozott be. Ahogy, így közelebbről vizsgáltam, már nem is tűnt annyira flegmának, mint a buliban. De persze a kérdésemre nem válaszolt. Valamiért nekem úgy tűnik, hogy nem igazán szeret beszélgetni. Csak egy-egy mondatos válaszokat ad és nem is válaszol igazán egyik kérdésre sem. Biztos utálja, ha faggatják. Nem szeretném, ha most ő rugdosna meg, szóval inkább elhallgattam. Néztem a tájat, próbáltam úgy helyezkedni, hogy ne fájjon semmim sem, de ez nehezebb volt, mint azt gondoltam. Ha a kezeimmel támaszkodtam, a kezeim fájtak, ha nem támaszkodtam, akkor minden más testrészem, kivéve a lábaim, azokat már egy ideje nem is érzem. Mikor végre megtaláltam a kényelmes pózt, megkordult a gyomrom. De olyan hangosan, hogy szerintem a fél városban hallották. 
"Ezt nem hiszem el.."- rázta a fejét Taehyung. "Éhes vagy?"- kérdezte kicsivel később. Meglehetősen kedvesnek tűnt, bár még mindig nem tudtam, mik a szándékai. Elkezdtem rázni a fejem, mintha nem lennék éhes, de a gyomrom elégedetlenkedni kezdett és hangosan megkordult, így végül mégis bólogattam. Taehyung felhorkant, majd közelebb hajolt, megragadta a karom és felhúzott. Felszisszentem, mert hirtelen rántott fel. Alig bírtam megállni a lábamon, de segített ebben is. Nem is ismertem rá. Mondjuk, ha jobban belegondolok, ő nem rúgott belém, azt hiszem..vagy csak néha, nem emlékszem tisztán. Olyan, mintha az egészet csak álmodtam volna. Viszont mivel mindenem fáj, ezért egy nagyon valóságos álomnak kellett lennie. Felemeltem a fejem és körbenéztem. Egy kajálda felé közeledtünk. Ahogy beértünk, megcsapott a különféle ételek illata. Már azt hittem, éhen halok, annyira fájt a gyomrom. Taehyung leültetett, majd ő is helyet foglalt velem szemben. Az étlapot kezdte nézegetni. A mellettünk lévő asztalnál három lány ült, folyton vihogtak és összesúgtak, közben Taehyungot nézték. Az egyik fel is állt, majd odasétált hozzá. Taehyung úgy tett, mintha észre sem vette volna. 
"Izé..én.."- szólalt meg a lány remegő, vékony hangon. 
"Hoznál egy Samgyeopsalt légyszi ?"- intett oda a lánynak, de még mindig nem nézett fel, csak az étlapot lapozgatta. "És mochi fagyit is. Meg sojut."- hihetetlen ez a srác. Esküszöm, besírok rajta.. Szegény lány azt sem tudta, mit feleljen, csak állt ott és nézett rám. Felsóhajtottam, miért pont engem néz? Én nem ismerem, most látom őt életemben harmadjára. Elkezdtem rázni a fejem, hogy fogalmam sincs, mit csináljon. 
"Valamit kihagytam?"- nézett fel, először rám, majd a lányra. A kezét nézte, gondolom kereste, hogy hova írta fel. Ennek ezek szerint tényleg nem esett le, hogy a csaj hozzá jött és nem a rendelést akarta felvenni. Öcsém..kikkel vagyok körülvéve. Ráadásul még mindig éhes vagyok. Kezdett kínos lenni ez az egész helyzet, szerencsére ekkor megjelent egy igazi pincér. Hál' Istennek, nem fogok éhen halni! Taehyung átnézett a lányon és elmondta a pincérnek ugyanazt, amit az előbb. A tekintete annyira hideg volt, én tuti elsírtam volna magam a lány helyében. Kegyetlen volt, konkrétan levegőnek nézte, aztán úgy nézett rá, mintha meg akarná ölni. Nem csodálom, hogy a lány elfutott, szinte sírva. Még a pincér is megijedt, gyorsan felvette a rendelést és már el is tűnt. 
"Gratulálok."- köhögtem. Bár utána megbántam, lehet nem kéne vele kötözködnöm. Még mindig nem tudtam, vajon mit akarhat. Lehet rossz szándékai vannak. Lehet Jimin küldte. Ezenfelül ebben az állapotomban még egy 5 éves is agyon verne, nem hogy ő. Legalább 10 centivel nagyobb nálam. Először azt hittem, meg sem hallotta, amit az előbb mondtam. Megkönnyebbültem kicsit. Igazán nem akarom feldühíteni vagy ilyesmi. Szóval inkább csendben olvasgattam az étlapot. 
"Te komolyan elindultál ilyen állapotban?!"- kérdezte, miközben engem nézett. Én inkább nem néztem vissza rá, csak a szemem sarkából figyeltem. Aztán eszembe jutott, hogy talán mégsem ez a legokosabb ötlet, tényleg nem kéne felhergelnem, ezenkívül elhozott enni, ami azért elég furcsa, de mindenesetre köszönettel tartozom neki érte. Úgyhogy az a legkevesebb, hogy normálisan válaszolok neki.
"Hívtam egy barátomat..de nem vette fel és már annyira éhes voltam, hogy muszáj volt kaját szereznem.."- kezdtem el mesélni, de abbahagytam, amint láttam, hogy valamin nagyon elgondolkozott. Mire gondolhat? Mi jutott eszébe? 
"És Suga?"- nézett rám, egyenesen a szemembe. Nyeltem egyet, majd megköszörültem a torkom. 
"Yoongi..? Öhm..mi van vele?"- kérdeztem zavartan, miközben a tarkómat vakartam. Muszáj volt elvinnem róla a tekintetem. Miért érzem magam így, ha róla kérdeznek? Baszki, ez tök gáz. 
"Már értem."- mondta halkabb hangon. De most valahogy máshogy beszélt. Olyan szelíden, már-már azt lehetett mondani, hogy együtt érzően. Nem is tudtam hirtelen hova tenni a reakcióját. Még mindig inkább az üvegen bámultam ki, minthogy őt nézzem. Miért akarta ezt tudni? 
"Ő hol van most..?"- kérdeztem halkan kis idő múlva. Szemem sarkából figyeltem, mit reagál. Hátradőlt a székben és sóhajtott egyet. Ezt ezek szerint nem kellett volna megkérdeznem.. Mégis vártam, hogy válaszoljon rá, már fordultam oda hozzá, hogy megkérdezzem újra, vagy, hogy megkérjem, mondjon el mindent. Tudni szeretném, hogy hol van, de legfőképpen azt, miért ment el reggel. Nem szeretném, hogy neki is baja essen. Erre eddig nem is gondoltam! Hogy lehetek ilyen hülye? Meg kell találnom! Lehet, hogy már rég megtaláltam volna, ha nem jövök el enni, ha bármi.. Ha bármi baja esik, az az én hibám lesz. Csak az enyém. Beszívtam a levegőt és kész voltam felállni, de ekkor meghozták a kaját. Amint megéreztem az illatát, megint hatalmasat kordult a gyomrom. Üres hassal mégsem kereshetem meg. 
"Jó étvágyat."- mormogta Taehyung és elkezdett enni. Ha nekem is akkora szám lenne, biztos sokkal gyorsabban végeznék. Szóval elkezdtem vadul belapátolni. 
"Tudom, hogy tudod, hogy hol van Yoongi."- magyaráztam tele szájjal, alig bírtam lenyelni a falatot. De látszólag meg sem hallotta, vagy csak nem érdekelte. Csendben tömte a fejét tovább.
"Mondd el, hogy hol van."- néztem rá. "Mondd el! Kérlek.."- mondtam egyre hangosabban és kétségbeesettebben. Tudnom kell. Muszáj..
"Ahhoz neked semmi közöd."- morogta és tovább evett. Jó gyorsan lerendezte. Kicsit csalódott voltam. Úgy érzem, mindenki tud valamit, amit én nem és egyszerűen csak megpróbálnak kizárni. Elegem van. Eltoltam a tányért kicsit, mintha már befejeztem volna az evést és készültem felállni. 
"Akkor megkeresem egyedül!"- kicsit nehézkesen ugyan, de felálltam. Erre már ő is felkapta a fejét. A karomért nyúlt, elkapta a csuklóm és leültetett. 
"Elment az eszed?! Az előbb jól beüthetted a fejed.."- méltatlankodott. Szívesen leálltam volna vele vitatkozni, de egy srác nagyon nézett minket, majd lassan elindult felénk. Taehyung felállt, szemei összeszűkültek, állkapcsa megfeszült. Szóval ismerik egymást. 
"Jinhwan.."- szinte érezhető volt Taehyung hangjában, mennyire odavan ezért a srácért. Úgy mondta ki a nevét, mintha azt mondta volna kolera vagy ilyesmi. De látszólag a srác sem repesett.
"Neked Jay, Taehyung. Mit keresel itt?"- ő is kb ugyanolyan undorral mondta ki Taehyung nevét, ráadásul még ki is javította. Merész egy alak lehet. Meg sem mertem mukkanni, csendben ültem, de muszáj volt innom, szóval elkezdtem szürcsölni az italom, erre bezzeg rám figyelt mindenki.
"Nem ő az, akit megrugdostunk tegnap? Mit keres ez itt? Te hoztad ide?!"- egyre hangosabb és mérgesebb lett. Nem tudtam mit mondani. Szóval, innen ismerik egymást, Ő is Jiminnel van.. Nagyszerű.
"Te mit keresel itt?"- kérdezte Taehyung. Közben a szeme sarkából engem figyelt. Megfordult a fejemben, hogy elfutok. Ám ezzel kapcsolatban több gond is felmerült, először is, örülök, ha járni tudok, nem hogy még futni. Másodszor, nyilván sokkal gyorsabbak nálam, így esélyem sem lenne. Szóval inkább maradtam egy helyben és vártam a vita végét. Úgy tűnt kezd elfajulni, nem kiabáltak meg semmi, mégis úgy néztek egymásra, mintha ölni tudnának. Végül inkább hátravonultak a mosdókhoz. Felsóhajtottam. Érdekes fordulatot vett ez a nap..és hol van még a vége. Ahogy erre gondoltam, elkezdett csörögni a telefonom. Namjoon, végre!
"Tudod, hogy itt vagyok nálad, de nem találtalak sehol?!"- szólt bele mérgesen. Nem értem, miért ő van felháborodva, amikor én tök sokáig hívogattam és még csak egy üzenetet sem írt, hogy miért hívtam. De ettől függetlenül nagyon jól esett, hogy felhívott.
"Egy étteremben vagyok. Tudod, amelyik a park után van.."- amint kimondtam, lerakta. Mindenki megbolondult? Senki nem válaszol soha a kérdéseimre, titkolóznak. Random emberek jelennek meg, de még ők is többet tudnak nálam! Én már tényleg nem tudom, mi folyik itt. 
"Hoseok!"- hallatszott Namjoon hangja mögülem. Most már értem, miért tette le a telefont, rögtön idesietett hozzám. Milyen aranyos már. Ezek szerint mégsem haragszik rám annyira. Így viszont még annyira sem értem ezt az egészet. 
"Mit keresel te itt?"- kérdezte érdeklődve, látszólag jó kedve volt. Ám amikor közelebb ért, tekintete átvándorolt az asztal másik oldalára, ahol kaotikusan hevert egy tányér. Félig megevett maradékok a tányérban és körülötte is voltak szétszórva saláta darabok. Az evőeszközök szanaszét, mintha valaki sietve távozott volna. Sietve állt fel, az igaz. Amint realizálta Namjoon, hogy nem vagyok egyedül, az arc kifejezése megváltozott. Körbenézett, mintha keresné, kivel eszem. De valójában, már az is furcsa volt, hogy a legelső kérdése nem az volt, hogy jól vagyok-e, vagy az, hogy jutottam el ide. Tehát..mi van, ha tudta, hogy itt leszek. Most, hogy így elgondolkoztam, miért nem kérdezte meg azt sem, hogy melyik étterem, mert a városban több is van és a park másik oldalán is van egy. Túl simán idetalált. Lehet, hogy nem is volt nálam? Most már akár azt is el tudom képzelni, hogy egész nap követett és figyelt. De rájött valamire, ezért gondolta közbelép. Vajon mit csinál, ha nem akarok elmenni?
"Ülj csak le. Én ezt még megenném.."- mutattam a helyre, ahol Taehyung ült. 
"Épp eleget voltunk itt, pihenned kéne. Gyere, majd én haza viszlek."- hadarta, de közben egyszer sem nézett rám, hanem végig körbe-körbenézett. Tudtam. Hova siethet ennyire, vagyis inkább, miért? Muszáj lesz kiszednem belőle. 
"De ezt még megehetem?"- vettem a kezembe az evőeszközöket és készültem nekilátni, amikor végre  ismerős hangokat hallottam, pontosabban annak a srácnak a hangját, aki idejött hozzánk. Lehet visszajönnek. 
"Gyere Hoseok, majd megeszed otthon."- megragadta a kezem és felhúzott a székről. Ez most már nagyon bűzlik. Miben sántikálhat? Szívesen leálltam volna vele vitatkozni, de végül hallgattam rá. Lehet, így is ki tudom belőle szedni, mi ez az egész. Ahogy elindultunk kifelé, hallottam Taehyungot közeledni, nem hangzott túl boldognak. Nem akartam őt ott hagyni, ha már ennyit segített nekem, bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy jobb ötlet, ha minél gyorsabban elhúzzuk innen a csíkot Namjonnal, mert az a srác, Jay nem repesett, amikor meglátott minket. De az is elég különös, hogy, hogyan talált ránk. Ha tényleg Jimin küldte, ő vajon honnan tudhatta? Egyre több rejtély van, amik egyre bonyolultabbak. 
"Szóval, mi ez az egész?"- tértem rá a lényegre, mikor kiértünk az étteremből. Már kezd egyre jobban zavarni, hogy mindenki tud mindent rajtam kívül, de senki sem mond semmit. Namjoon szótlanul állt mellettem, majd elkapta a hozzá közelebb eső kezem, ráhúzta a vállára és tovább indultunk. Már kezdett fájni mindenem, így nem ellenkeztem. Jól esett a segítsége. Vártam, hátha később majd válaszol, csak még gondolkozik rajta, ám még mindig nem mondott semmit, még akkor sem, amikor már a bejárati ajtóm előtt álltunk. Lenyomtam a kilincset, meglepődve tapasztaltam, hogy zárva van. Az meg hogy lehet? Nem azt mondta Namjoon mikor felhívott, hogy itt van nálam, de én nem vagyok sehol? Máshogy nem juthatott be, csak akkor, ha én nyitva felejtettem. Ami pedig azért lehetetlen, mert most zárva van. Most már biztos vagyok benne, hogy bármi is történik itt, abban Namjoon is benne van. De vajon akkor bízhatok benne? Ha valóban nem járt nálam, hiszen nem juthatott be, akkor hogy talált meg? Ha ebben nem mondott igazat, akkor tegnap, amikor megtalált, arról is tudhatott már előre? Kirázott a hideg, kapkodva rángattam elő a kulcsom és amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a házba. Namjoon utánam jött. Remélem nem tűnt fel neki, hogy rájöttem a kulcsra. Leültem a kanapéra, mélyet sóhajtottam. Egyedül maradtam. Seojunról se hallani mostanában, de nem is keres. Mi jöhet még?
"Sajnálom, tudom, hogy most semmit sem értesz.."- kezdte el magyarázni, miközben elindult felém.
"Mi ez az egész? Hol van Yoongi? Miért rángattál el az étteremből? Miért segített Taehyung? Ki az a másik srác? Honnan tudtad, hogy ott leszek? Te is Jimin.."- mindent rázúdítottam, ami csak eszembe jutott. De még így is rengeteg kérdésem volt, amik egyre csak gyarapodtak. Namjoon kinyitotta a száját, vártam, hogy mindenre választ adjon, de ehelyett hirtelen elhalkult. Mielőtt bármit mondhattam volna, kicsapódott az ajtó. Pár srác rontott be, elkapták Namjoont, aki még csak ellen sem állt. Miért fogták el? Hova viszik? Egyáltalán kik ezek? Hogy találtak ránk? Próbáltam felfogni, mi történik, de annyira gyorsan pörögtek az események, hogy mire észbe kaptam, már hozzám is odajött az egyik. Felismertem őt, ő Jay. Mit keres itt? Jimin küldte? Most tényleg nem csináltam semmit. Mit akarhat? 
"Ajánlom, hogy most ne gyere utánunk."- mondta, majd egyszerűen leütött, ezután elsötétült minden.