2. Rész - Árnyak

                                                                  Szenvedni érte

Csend volt, néma csend. Ásítottam egyet és megpróbáltam kikecmeregni a puha, kényelmes ágyból. Jobboldalt volt egy tükrös szekrény, odatántorogtam és megnéztem magam a tükörben. Mint akit a kutya szájából rángattak ki. A fejem is hasogatott. A tegnap este történtek homályosan villództak a fejemben. Próbáltam összerakni a képet. Addig emlékszem kb tisztán mindenre, amíg elindultam otthonról, hogy találkozzam Yoongival..
"Yoongi..!"- erre feleszméltem, minden álmosság eltűnt a szemeimből és az ajtó felé vettem az irányt. Résnyire kinyitottam, kinéztem. Milyen takaros kégli. Halkan kinyitottam az ajtót teljesen és kiléptem a szobából. Túl nagy itt a csend. Vagy valaki tényleg elrabolt..vagy ez megint Seojun egy nagyon rossz vicce. Remélem nem az utóbbi, mert akkor tuti nem fizetem ki helyette a Samgyeopsalját, rengeteget rendel mindig és a végére már sosem marad pénze, ezért valaki mindig kisegíti. Ki kell derítenem, hol vagyok és miért kerültem ide. Körbenéztem, balra folyosó volt, jobbra pedig lépcső. A lépcsőt választottam. Kényelmetlen érzés volt egy idegen házban alsógatyában mászkálni, de nem találtam a nadrágom, pedig alaposan körbenéztem a szobában. Ahogy leértem az aljára a nappali és a konyha tárult elém. Még a gyomrom megkordult, ahogy egyre közelebb értem a konyhához. Épp bele akartam nézni a hűtőbe, amikor végre hangokat hallottam.
"De Yoongi nem csinálhatod ezt. Bármikor itt lehetnek a többiek és, ha itt találják, akkor.."- ahogy próbáltam közelebb menni, levertem egy az asztalon lévő kanalat. Hirtelen abbamaradt a beszélgetés és lépteket hallottam. Nem tudtam, mit csináljak. Legszívesebben odafutottam volna, mert hallottam, hogy ott van Yoongi is, másrészről viszont, elszaladtam volna. Rossz előérzetem volt. Egyáltalán milyen többiekről beszélt? Mi lesz, ha itt találnak? Akkor ez nem is Yoongi lakása? Jimin..biztos rá gondolt és talán ő lakik itt? De akkor..akkor miért hoztak pont ide? 
"Ho..seok..?"- hallatszott mellőlem. Felnéztem, ott állt nem messze tőlem Yoongi és engem nézett kérdőn. Nem értem, miért néz így, hisz tuti, ő hozott ide. Aztán, mikor végignézett rajtam újra és újra, végre rájöttem, miért nézett úgy az előbb..alsógatyában vagyok. 
"Szóval te vagy Hoseok.."- lépett oda hozzám egy srác. Az arca kissé hosszúkás volt a hangja kissé rideg, mégis, ahogy ránéztem a tekintetében volt valami melegség. Bólintottam. 
"Te pedig..?"- kérdeztem érdeklődve. 
"Jin vagyok."- nyújtott kezet. Megráztam, majd odaléptem Yoongihoz. Még mindig ugyanolyan alacsony, ezen elmosolyodtam és úgy néztem őt tovább. Hirtelen felnézett, mikor a tekintetünk találkozott, elrántotta a fejét. Zavarba jött. Annyira aranyos, mikor ezt csinálja. Ezek szerint ő semmit sem változott. Ettől boldog lettem, most már nem érdekelt, hogy kire gondolt Jin, kik elől kéne elbújtatnia. Nem megyek sehova, végre találkoztam Yoongival, végre beszélhetek vele. Beszélni vele..igen muszáj tőle megkérdeznem, miért nem jött el tegnap. Már épp fel is akartam hozni, amikor egy csattanást hallottam. A hang irányába fordultam. Két srác lépett be az ajtón. Mindkettőt azonnal felismertem. A magasabbikat láttam a buliban, ő szakított félbe minket Yoongival. Az alacsonyabbik pedig..Jimin. Ugyanolyan flegma fejjel nézett körbe, mint ahogy a buliban tette. Szívem szerint odamentem volna hozzá és kérdőre vontam volna a múltkori miatt, mikor berángatta Yoongit csakúgy a kocsiba. Mit képzel? Egy lépést előre léptem, de valaki visszarántott.
"Elment az eszed? Gyere velem.."- morogta Yoongi és felvitt abba a szobába, ahonnan nemrég kijöttem. "Vegyél fel egy gatyát.."- dobta oda a saját nadrágom. Szóval egész végig az ágyon volt egy párna alatt?! Hm. Simán felvehettem volna rögtön miután felkeltem.. és akkor nem kellett volna végigsétálnom az egész házban alsónadrágban. Annyira kínos volt előttük úgy állni, hogy lehetek ekkora szerencsétlen?! Elvettem a gatyát és felhúztam, majd levettem a pólót és odanyújtottam Yoonginak. Először a pólóra nézett, aztán, mikor realizálta, hogy mivel levettem a pólót, így rajtam már nincs, a mellkasomat kezdte bámulni. Percekig nézte, majd zavartan elkapta a tekintetét. 
"Tartsd meg. A tied bűzlött az alkoholtól."- mondta, miközben pakolt valamit a szobában. Itt a lehetőségem, hogy beszéljek vele. 
"Te hoztál ide az este?"- kérdeztem halkan, bár tudtam rá a választ. Bólintott, de még mindig háttal volt nekem. 
"Miért nem jöttél el tegnap este? Én..én vártalak.".- a végét olyan nehéz volt kimondanom, de erre tényleg választ vártam. Azonban percekkel később is csend honolt a szobában. 
"Jimin miatt?"- emeltem fel a hangom, erre már felfigyelt és megfordult. 
"Hagyd már ezt abba! Tegnap is csattrészegen ordibáltál a kocsmában, mint egy idióta..!"
"De hát nem jöttél, én pedig csak.."- mentegetőztem. Nem is értem, miért kezdtem ebbe bele, amikor nyilván neki van igaza. Megint elrontottam.
"Lökdöstél és provokáltál egy teljesen ártatlan embert és úgy szólítottad, hogy.. Jimin..!"- megállt, elgondolkozott pár percre, majd elfordult. Ezt most nem hagyhatom ki, meg kell tőle kérdeznem, hogy honnan ismeri és egyáltalán mit akar tőle.
"Te ho.."- kezdtem neki végre, amikor kinyílt az ajtó és félbeszakított. 
"Yoongi, hát itt bujkálsz.."- hallatszott egy srác hangja. Meglepően magas volt, ha nem láttam volna a cipőjét, azt hittem volna, hogy egy lány. Engem nem láthatott, mert a nyílt ajtó takarásában álltam. Azt hiszem, jobb lesz, ha inkább visszaveszem a pólót, amit Yoongi nekem adott. Épp a fejemet próbáltam átdugni a lyukon, ami meglehetősen szűk volt, így alig tudtam rajta áttuszkolni, szóval, azzal elszenvedtem egy darabig. 
"Hát ő meg?"- ugyanaz a kislány hang szólt hozzám, de a póló még mindig csak félig volt a fejemen, ezért nem láttam őt. Hirtelen valaki lerántotta a pólót, hallottam, ahogy még a fülem is roppant.
"Auch.."- nyúltam a fülemhez. Tök forró lett tőle. Utálom, amikor a fülemet piszkálják, nagyon érzékeny, ráadásul most egy kicsit fáj is. 
"Chh..Szerencsétlen.."- nevetett a srác, mikor felnéztem rá, akkor láttam, ki is ő. Először kissé ledermedtem. Az a vigyor ami az arcán volt..önelégült, elkényeztetett vigyor. 
"Jimin, ő itt Hoseok. Épp menni készült."- mutatott be. Jó ez azért kicsit túlzás, hogy bemutatott, inkább csak finoman kitessékelt. Egyáltalán mi az, hogy épp menni készült?! Egy szóval sem mondtam, hogy menni akarok. Ráadásul miért akar ilyen sietősen elküldeni? Értetlenül néztem rá, ő viszont az előttünk álló fiút nézte, aki közelebb lépett hozzá és valamit odasúgott. Mintha valami báb lett volna, úgy bólintott, majd felém  fordult. 
"Kitalálsz egyedül?"-kérdezte, de közben nem nézett a szemembe egyszer sem. Válaszolni akartam, de megelőztek.
"Majd én kikísérem."- szólt közbe egy mély hang. Elindultam az ajtó felé. Ezt a srácot is már láttam, ő volt ott a buliban, mint ahogy azt korábban már megállapítottam, mikor láttam belépni a bejárati ajtón. 
"Kösz Taehyung."- szólt utánunk Jimin, mikor már elhagytuk a szobát. Még a lépcsőnél is követett, úgy éreztem, mintha egy rab lennék és épp a börtönből vezetnének ki. Ki ez a srác egyáltalán, a testőre?! Tényleg felháborító. És Yoongi..miért maradt ott szó nélkül? Nem tett semmit, csak nézte, ahogy kisétálok. Mit tettem?! Mit rontottam el?! Tudom, hogy hibáztam, de azt hittem..azt hittem, hogy majd újra találkozunk és mindent megbeszélünk és minden a régi lesz. Ehelyett.. Megint elrontottam szokás szerint mindent. Nem is értem, mit képzeltem. Sóhajtottam és elindultam haza felé. Már leplezni sem tudtam a csalódottságom. 
"Hoseok? Hoseok jól vagy?"- szólított meg egy ismerős hang. Forrás felé fordultam, de nem láttam először senkit. Azért ennyire nem lehetek lehangolt, hogy már hangokat is hallok. 
"Valami baj van? Mi történt ott? Mondtam, hogy ne találkozz vele többet!"- tényleg Namjoon az. Kicsivel később megpillantottam őt. Látszólag kissé mérgesnek tűnt, de a hangján mégis aggódottság tükröződött. Megálltam és felnéztem rá. Honnan tudhatta, hogy itt vagyok? A "mi történt ott" részt vajon mire érthette? Mit akarhat egyáltalán tudni? Pláne, ha ő ezt a találkozást újonnan nagyon ellenzi. Múltkor is teljesen kiakadt.. Valamit biztos tud, de nem akarja elmondani. De mit tudhat, amit ennyire fél megosztani velem? Ha közöm van hozzá, szerintem jogom lenne tudni. 
"Honnan tudtad, hogy itt vagyok?"- kérdeztem végül, miután magamhoz tértem kicsit. Túlságosan el voltam mélyülve a gondolataimba. Csendben állt egy darabig, majd belém karolt és továbbmentünk. 
"Honnan tudtad, hogy itt vagyok? És egyáltalán, mi az, hogy mondtad, hogy ne találkozzak vele többet? Miért nem akarod?"- kérdeztem újra, ezúttal hangosabban, ám erre sem kaptam választ. Most már biztos voltam benne, hogy tud valamit. Valami fontosat, amit vagy nem akar elárulni, mert talán rosszat okozna vele nekem, vagy pedig egyszerűen csak nem akarja velem megosztani. Ha az utóbbi, akkor az eléggé bosszantó, ugyanis nagyon kíváncsi személyiség vagyok. Mindent tudni akarok, persze nem úgy, mint azok a minden lében kanál emberek, de azért, ha valamihez közöm van, arról feltétlen szeretném a lehető legtöbbet megtudni. 
"Hallgass rám kérlek, legalább most az egyszer. Ne találkozz többet Yoongival."- mondta halkabb hangon. Mivel neki azért elég mély hangja van, ezért így is meglehetősen hangos volt. Az utolsó mondat visszhangként csengett a fülemben, élesen, mint valami kürt vagy síp. Ne találkozzak vele többet? Pont vele? Elegem lett, nem fogják újra megmondani, mit csináljak. Ha valamit rosszul csinálok, hadd csináljam egyedül. 
"Egyszer már cserben hagytam, többet nem fogom."- motyogtam, majd egy határozott mozdulattal megfordultam és a ház felé igyekeztem. 
"Ezt nem hiszem el..!"- hallatszott Namjoon szitkozódása mögöttem, de már ez sem érdekelt. Gyors léptekkel haladtam, nem sokára el is értem a kaput. Be akartam csengetni, amikor hangokat hallottam. Hátrébb léptem pár lépést. Az ajtó kinyílt, kilépett rajta Jimin. Most végre egyedül van. Telefonált. Jó a hangja talán mégsem lányos..annyira. Most egyébként meglehetősen mélynek hatott, ahogy beszélt. Próbáltam észrevétlen maradni, de hirtelen lerakta a telefont és elindult felém. 
"Helló, te hoztad a pizzát?"- lépett hozzám egészen közel. Legalább 10 centivel magasabb vagyok nála, ő nem vagy csak alig lehet nagyobb, mint Yoongi. A kérdése annyira meglepett, hogy hirtelen meg sem tudtam szólalni. 
"Várj csak.."- nézett meg jobban. "Én ismerlek téged! Láttalak ma már itt. Nem te vagy az a balfék, aki rátámadt egy jó barátomra tegnap este a kocsmában? Elég para volt.. Nem semmi vagy hallod.. De mondd csak, miért szólítottad Jiminnek?"- mielőtt bármit is reagálhattam volna, folytatta tovább, miközben lelökött a kapu előtti lépcsőkről. 
"Ha engem kerestél, miért nem idejöttél? Miért kellett megaláznod szegény ártatlan jóembert. Várj ne is válaszolj, pontosan tudom, miért. Egy gyáva féreg vagy Hoseok. Már Suga sem akar téged látni. Ezt mikor fogod már végre fel? Itt hagytad őt egyedül, tudtad, hogy rajtad kívül nincs senkije. Tudtad?!"- végig körbe-körbesétált és miközben beszélt, folyton végigmért, vagy lökdösött, majd az utolsó kérdést már szinte üvöltötte. Gyűlölöm, ahogy Yoongit becézi, mégis.. igaza van, itt hagytam őt, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Bűntudatom lett, kezdtem belül teljesen összetörni. 
"Gyerünk sírj csak, ahogy szoktad vagy tudod mit? Költözz el megint, az lesz a legjobb mindenkinek, Sugának is."- elpattant nálam a cérna, behúztam neki egyet. Nem ütöttem meg nagyon, de mivel nem számított rá hátraesett és valamije nagyot koppant a lépcsőn. Látszólag ez nem tetszett neki, szinte fújtatva tápászkodott fel. 
"Tűnj el innen és hagyj minket békén!"- kiabálta. Erre már kijött a házból a magas srác is, aki kikísért, a "testőre", bár jelenleg inkább kutyának tűnik. A legfájóbb mégis az volt, hogy Yoongi végignézte az egészet az ablakból, mégsem csinált semmit. Tényleg nem értem, mit tettem most ellene. Én tényleg próbáltam beszélni vele, a közelében lenni, rendbe hozni.. Hiábavaló lett volna minden? Lehet már tényleg nem akar engem látni? Annyira elkeseredtem, hogy megfordultam és elindultam ismét haza felé. De ezúttal nem álltam meg..de, ha jobban belegondolok haza mégsem szeretnék menni. Utálok egyedül lenni, ráadásul biztos csak saját magamat emészteném a történtek miatt. Így végül megint egy kocsmánál kötöttem ki. A pultnál egy srác megjegyezte, hogy csak akkor maradhatok, ha a tegnapi többet nem fordul elő. Bólintottam és kértem egy italt. Tudom, hogy az önpusztítás nem megoldás. Őszintén szólva nem tudom, miért csinálom, talán csak büntetni akarom magam. Már egy jó ideje ott ültem, a legelső pohár nehezen csúszott le ugyan, de utána egyre gyorsabban követte a többi. Kezdtem szédülni, viszonylag hamar el szoktam érni ezt az állapotot, most mégis olyan volt, mintha már órák óta itt lennék. 
"Haver szerintem ennyi elég lesz már mára.."- mondta a pultos, miközben elvette előlem az üres poharat. Intettem neki, hogy adjon még egyet, de csak a fejét rázta, közben azt magyarázta, hogy túl sokat iszom és ha valami bajt csinálok megint, akkor ki kell innen tiltania. Először nem akartam elfogadni, hogy nem ad többet, de annyira makacs volt, hogy inkább legyintettem és megpróbáltam felállni. Valahogy kitántorogtam az ajtón. Kint már kissé hideg volt, megborzongtam, mégsem fáztam annyira az alkohol miatt. Lassan elindultam most már tényleg haza felé. Már alig vártam, hogy bedőlhessek az ágyamba és aludhassak, aztán reggel, mikor felkelek azt higgyem, mindez csak egy rossz álom volt. Legalább arra a pár percre talán boldog leszek. Mélyet sóhajtottam, ez olyan "miért vagyok ekkora balfasz" sóhaj volt. Minden homályosnak tűnt, hirtelen annyira elkapott a hányinger, muszáj volt megálljak. De így sem úsztam meg a sok pia nagyon ki akart jönni belőlem. Leguggoltam, jelenleg épp abban az állapotban vagyok, hogy érzem, hogy hánynom kell, mégsem tudok. 
"Nézzenek csak oda.. A mi kis barátunk. Vendégségből így elrohanni? Anyukád nem tanított téged illedelemre?"- nem hittem a fülemnek, azt hittem csak képzelődöm, biztos csak részeg vagyok. De amint kiejtette az anyámat a száján, hirtelen felálltam, bár homályos volt minden és kegyetlenül szédültem, mégis a szemeimmel őt kerestem. Egy alig kivilágított utcában állt néhány fekete alak. Egyikőjük felém közeledett.
"Jimin.."- motyogtam és elindultam én is. Támolyogtam és még mindig hányingerem volt, de nem érdekelt. Ahogy közelebb ért, egyre jobban kirajzolódott az alakja, tényleg ő az. A keze be volt kötve. Azért ennyire nem voltam durva, alig ütöttem meg. Akaratlanul is elvigyorodtam.
"Te mit vigyorogsz? Ha akarod már most letörlöm a képedről!"- olyan indulatos volt, mint egy pincsi, még a kezét is felemelte, természetesen nem azt, ami be van a kötve, de az a magas srác, megint közbe lépett. Elkapta a csuklóját és megrázta a fejét. Annyira forgott velem minden, hogy inkább becsuktam a szemem. Féltem, hogy elesek, ezért inkább kisebb terpeszbe álltam. 
"Jimin menjünk inkább, ez részeg."- mondta a fiú.
"Úgy-úgy hallgass csak rá.."- intettem neki, na jó nem biztos, hogy neki, már alig pislákolt a lámpa, ami alatt álltunk, így nem láttam tisztán, kihez beszélek.
"Én ezt nem hagynám annyiban.."- ugrott elő egy eddig számomra ismeretlen srác. Őt még sosem láttam, de hangja visszataszító volt. 
"Nyughass Bobby."- hurrogta le a magas. Tényleg olyan, mintha ő valami rendfelügyelő lenne. Akkorát kordult hirtelen a gyomrom, hogy összegörnyedtem. Apám..muszáj valamit ennem. Megfordultam, de valaki visszarántott. 
"Srácok ezt nekem kell elintéznem, ti csak ügyeljetek, hogy ne avatkozzon bele senki."- ezzel elküldött minket. Kirántottam a kezem és el akartam menni, de ekkor elkaptak ketten és berángattak az utcába, ahonnan jöttek. Kezdtem parázni. Most mit fognak csinálni? Meghánytatnak? Odalöktek egy ház oldalához, felköhögtem, ahogy a hátam a falhoz csapódott. Nem volt túl kellemes érzés. 
"Azt hitted ennyivel megúszhatod?"- kérdezte Jimin, miközben közelebb jött hozzám. Mielőtt válaszolhattam volna, belém rúgott. Nem tudom, hogy a fájdalomtól vagy csak a meglepettségtől, de összerogytam. Rossz ötlet volt, mert így a bordáimat kezdte rúgni. Lefeküdtem a földre, nagyon szédültem, tehetetlenül dőltem el. Még csak esélyem sem volt, mert amint megpróbáltam felkelni vagy visszatámadni, kirúgták a lábam, fellöktek vagy megütöttek. Teljesen körbevettek. Egy félkört alakítottak. Nagyon kilátástalan volt a helyzetem, még párszor próbáltam küzdeni, de egyre erősebben rúgott. Míg végül feladtam. Vettem egy mély levegőt és utána csak feküdtem. Megint feladtam. Teljesen elgyengültem, behunytam a szemeim és vártam, hogy vége legyen. 
"Kelj fel!"- kiabálta az egyik és akkorát belém rúgott, hogy fel kellett térdelnem hányni. Szinte kiszakadt a mellkasom, mindenem fájt, alig bírtam megtartani magam. 
"Gyertek eleget kapott."- hallatszott Jimin hangja. Végre elmennek. Még percekig köhögtem és azt hiszem vért is köptem, de nem tudom biztosra, mert az egyik szememre alig láttam. Mikor végre abbamaradt, erőtlenül dőltem el a földön. Gyenge vagyok. Hideg volt a beton most kellemes volt, az egész testem forró volt és lüktetett mindenhol. Alig kaptam levegőt, néha kapkodnom kellett érte. Fogalmam sincs, mióta feküdhettem ott, miután végleg feladtam és becsuktam a szemeim. Azok a szavak visszhangoztak a fejemben, amiket Jimin mondott ma nekem a házuk előtt, hogy Yoongi már nem is akar látni és visszafordíthatatlanul elrontottam mindent. 
Mikor kinyitottam a szemeim egy autó hátsó ülésén találtam magam. Megpróbáltam körbenézni. Már attól féltem, hogy visszajöttek értem. De aztán ismerős hangokat hallottam.
"Hogy engedhetted, hogy visszajöjjön?!"- mérgelődött Yoongi. 
"Te is hagytad, hogy sértegesse Jimint, pedig tudtad, hogy ez lesz."- mordult rá Namjoon. Ő mit keres itt? Egyáltalán hogy találtak rám? 
"Nem tudtam.."- suttogta Yoongi. Hallottam a hangján, hogy bűntudata van. Nem sokára megálltunk. Namjoon kiszállt. Attól tartottam, hogyha most nem játszom még el kicsit az ájultat, akkor Yoongi elmegy. Ezért gyorsan úgy tettem, mint eddig. Éreztem, ahogy kirángatnak a kocsiból, akaratlanul is felnyögtem. Nem is értem, hogy tudtak bevinni. Mondjuk Namjoon nagyon erős. Bent lefektettek egy ágyra. Ismerős illat csapott meg, a saját lakásomba hoztak. 
"Te nem jössz?"- kérdezte Namjoon. A hangja már távolabbról hallatszott.
"Nem hagyhatom itt egyedül."- válaszolta Yoongi, majd leült az ágyra. "Lehet, hogy komoly baja van.."
"Hát jó, de ne nehezítsd ezt meg neki."- mormogta Namjoon, majd becsukta az ajtót. Mit nehezít meg nekem Yoongi? Tényleg nem értem, miért titkolóznak előttem még mindig. Épp kezdtem megint álmos lenni, amikor éreztem, hogy Yoongi felhúzta a pólóm. Felszisszentem. Már nem bírtam, kinyitottam a szemem. Épp a mellkasomat vizsgálta. Elmosolyodtam. A kezemet rátettem a kezére, ekkor ijedten hátrébb húzódott, majd rám nézett.
"Hoseok!"- hirtelen a nyakamba ugrott, vagyis ráfeküdt a mellkasomra és átölelte a nyakam. A hangja szinte remegett. Biztos aggódott már értem. Jól ráijeszthettem. Annyira meglepett a reakciója, hogy nem mertem megmozdulni, csak felnyögtem, mikor rám feküdt, elvégre mindenem sajgott. 
"Ne haragudj!"- gyorsan leszállt rólam és visszatért az előző tevékenységéhez, sebeket keresett rajtam. Mosolyogva néztem. Amikor koncentrál harapdálja az alsó ajkát, most is ezt csinálta. 
"Te mit mosolyogsz? Most vertek félholtra!"- felnevettem, azon, hogy mennyire kiakadt, mert rámosolyogtam. Ez ki húzza fel magát? Ráadásul ő még aranyosan is csinálja ezt.. 
"Mindjárt nem fogsz nevetni.."- ezzel felállt, majd pár perccel később visszajött egy törölközővel és egy üveggel. "Most lefertőtlenítem a sebeidet, több még vérzik is."- ezt úgy mondta, mintha annyira értene hozzá. Kezdtem félni, ugyanis Yoongi még egy ragtapaszt sem tud normálisan feltenni. Mielőtt ellenkezhettem volna, már el is kezdte. Borzasztóan csípett, kértem is, hogy inkább hagyja, majd reggel folytatja. Végül ő is belátta, hogy a legjobb az lenne, ha ezt nem erőlteti. Sóhajtottam. Úgy elálmosodtam, de nem akartam aludni. Pont most nem, amikor végre itt van. Megpróbáltam hátrébb csúszni, hogy ő is le tudjon feküdni az ágyra. Először értetlenül nézett rám. Kinyújtottam a kezem, elkaptam a pulcsiját és odahúztam, nem érdekelt, hogy közben szinte szétszakadt a mellkasom, annyira fájt minden mozdulat. Miután feltűnt neki, hogy nekem ez mennyire fáj, lefeküdt elém magától. Csak felfogta, hogy itt a helye. Annyi mindent akartam volna neki mondani, mégsem tudtam megszólalni, fájt az arcom is, úgy éreztem, mintha egy szikla nyomná a fél arcomat. 
"Te tényleg elképesztően hülye vagy! Fel fogtad te egyáltalán, hogy mi lett volna, hogyha nem állnak le? Szerencse, hogy ennyivel megúsztad..!"- ha nem fogom be a száját, egész este rikácsolt volna. Milyen aranyos, hogy aggódik értem, de az én hibám. Ő mondta, hogy ne menjek, aztán Namjoon is mondta, de nem hallgattam rá sem. Homlokomat a fejéhez nyomtam, beleszuszogtam a tarkójába. Normális esetben, ő tudna az enyémbe, de most én jobban össze voltam görnyedve. Elengedtem a száját, vártam, hogy folytatja-e, amit az előbb elkezdett, de nem, csak sóhajtott egyet.
"Sajnálom, Hoseok."- suttogta. Nem tudom, hogy ezt mire értette, de nem is volt erőm már ezen gondolkozni. Még mindig fájt mindenem, de azt hiszem megérte szenvedni érte.